Legfrissebb cikkek
75%-ot meghaladta a csapadékvizes projekt készültsége
Az elmúlt hetekben is folyamatosan haladtak a munkálatok az „Érsekcsanád belterületi csapadékvíz elvezetés I. ütem” című projekt megvalósítása során.
Problémát csak az jelentett, hogy a LEIER cég folyamatosan késik az árkokat lezáró támelemek szállításával, így a kivitelezés második részénél is szerződést kellett módosítani, s a befejezés határidejét 2018. november 30-ra tolni. A módosítást a különböző irányító szervek elfogadták, hisz a probléma országszerte gyakori, és nem a kivitelező hibája, hogy a gyártói kapacitás ennyire leterhelt.
A főgyűjtők közül elkészült a Petőfi utcai és a Béke téri, jelenleg folyamatban vannak a Hunyadi utcai munkálatok. Az útépítés részét képező árkokban (Akácos utca és összekötő szakaszai) a támelemek lerakása most kezdődött meg, hátra van még a Deák utca Szőlő utcai kereszteződésénél a lefolyó rész kiépítése, mely azonban már arra a helyre kerül, ahol tavasszal az útfelújítás során mellé ér majd az út is. Ezzel a technikával, köszönhetően a projektben szereplő villanyoszlop áthelyezésnek, az út jelentősen szélesebb lesz.
A normál árok rekonstrukció során jelenleg a Széchenyi utca – Rózsa domb magasságában zajlanak a munkák. Itt állandó probléma volt, hogy a Rózsa dombról lefolyó víz a hordalékkal együtt a Széchenyi utcába érkezett, de mivel ez a Szőlő utca felé lejtett tovább, így felerősödve mindent a Szőlő utcai kereszteződésbe, Míhó Péter bácsi házához hordott. A beavatkozással a Rózsa dombról lefolyó csapadék egy jelentős része az itt kiépítendő kifejezetten nagy térfogatú árokba jut majd, így jelentősen csökken az a víz mennyiség, ami a Szőlő utca felé folyhat tovább. Ettől a kereszteződéstől keleti irányban is árok épül, melyben az itteni csapadék szikkadhat majd el, és ez sem tud majd a Szőlő utca irányába folyni. A szakemberek elvárása szerint ezen beavatkozásokkal jelentősen javulhat a lakosság által többször is kifogásolt helyzet.
Külön öröm számunkra, hogy a lakosság egyre nagyobb része kezd foglalkozni a csapadékvíz elvezetéssel, kezdik észlelni az általuk rosszul lerakott átereszek okozta problémákat, és javítják is azokat. Egyre több olyan jelzést is kapunk, hogy amennyiben újra nyílik pályázati lehetőség, akkor mely szakaszokkal kellene foglalkozni. Fontosak ezek az információk, hisz eredményt csak közösen, összefogva tudunk elérni.
Felső Róbert
polgármester
Házszámtáblák kihelyezése
Talán többen is emlékeznek arra, amikor nagyjából egy éve egy csomagszállító minősíthetetlen hangnemben üvöltözött a Polgármesteri Hivatalban, hogy (és most szó szerint idézem) „Érsekcsanád mekkora egy retkes és tetves falu, amiért itt nem raknak ki az emberek a házukra házszámokat”.
Miközben a hangneme és stílusa miatt panaszt tettem a cégénél, ugyanakkor felkértük a lakosságot is, hogy pótolja a hiányzó házszámokat, akinek még nincs kint. Ezt a jelzést ugyanis nem csak a csomagszállítóktól, hanem a mentőktől, a katasztrófavédelemtől és több közszolgáltatótól is megkaptuk. Rossz belegondolni, hogy valahová várják a mentőt sürgős esetben, és az azért bolyong a sötétben, mert a házakon nincs kint a házszám.
A felkérést nagyon sokan megértették, és a korábbi több, mint 300 ház kétharmadára felkerültek a házszámok. Szeptemberben a közösségi munkát végző diákok ismét felmérték a falut, és ahol nem volt házszám, oda újabb értesítő levelet dobtak. Ekkor már csak 100 körüli volt az érintett ingatlanok száma. Közben kiderült, hogy néhány házon volt tábla, csak a ház előtti fák lombja úgy benőtte a járdát, hogy teljesen eltakarta a házszámot, máshol pedig a fém házszám úgy kifakult, hogy semmi se látszott belőle.
A visszajelzéseink alapján elmondható, hogy az érintettek felénél már megoldódott a kérdés, így már 50 alatti a hiányzó házszámos házak száma.
Felhívom a figyelmet, hogy november hónap második felében ismét ellenőrzésre kerülnek ezen ingatlanok, és ahol többszöri megkeresés, felszólítás után még mindig nem pótolták a hiányt, ott eljárást fogunk kezdeményezni a közösségellenes magatartás miatt. A házszám anyagára, minőségére nincs előírás, akár egy kinyomtatott papír műanyag tokban kihelyezve is megfelel a célnak, a lényeg, hogy kint legyen ez a jogszabály által előírt információ az ingatlanról.
Érsekcsanádon több, mint ezer ingatlan van, így az 50 alatti érintett épület országosan is nagyon jónak mondható, s csomagszállító, illetve mérőóra leolvasó ismerőseim szerint óriásit javult a helyzet Érsekcsanádon.
Köszönöm mindenkinek, aki megértette a kérés fontosságát és pótolta a hiányt, s kérem a maradék ingatlan tulajdonosát, hogy teljesítse jogszabályi kötelezettségét, és akár egy egyszerű házszám kihelyezésével rendezze a kérdést.
Felső Róbert
polgármester
A szennyvíz beruházás utáni helyzet - 2018. október
A Víziközmű Társulat megszűnését követően a társulat jogai és kötelezettségei az önkormányzatra szálltak.
Az elmúlt hónapokban is folyamatos volt a munka, hisz szinte mindenkinek vissza tudtuk fizetni a túlfizetését, csupán két személy van, akiknek nem, viszont feléjük a visszafizetendő összeg mindössze 24.610 Ft. Sajnos ők a megadott címükön nem is elérhetőek (egyikőjük ráadásul külföldi lakcímmel rendelkezik), így ennek a lerendezése nem olyan egyszerű.
Bővebben: A szennyvíz beruházás utáni helyzet - 2018. október
Szüreti felvonulás Érsekcsanádon 2018. - Képes összefoglaló
Fotók: Geiger Zoltán. További képek a képgalériában.
Fejlesztések az érsekcsanádi Bíber János Általános iskolában
Megszépült környezetben kezdhették a tanévet a Bajai Tankerületi Központ iskoláinak tanulói. Hétfőn három intézményben, megközelítőleg 200 millió forintnyi fejlesztést adtak át: Érsekcsanádon a sportudvar vált korszerűbbé, kialakítottak egy távolugrópályát, valamint teljes egészében megújultak a tanulói és tanári mellékhelyiségek.
Fotó: Geiger Zoltán
Fotó: Kopri
Bővebben: Fejlesztések az érsekcsanádi Bíber János Általános iskolában