Get Adobe Flash player

Házszámtáblák kihelyezése

Talán többen is emlékeznek arra, amikor nagyjából egy éve egy csomagszállító minősíthetetlen hangnemben üvöltözött a Polgármesteri Hivatalban, hogy (és most szó szerint idézem) „Érsekcsanád mekkora egy retkes és tetves falu, amiért itt nem raknak ki az emberek a házukra házszámokat”.

Miközben a hangneme és stílusa miatt panaszt tettem a cégénél, ugyanakkor felkértük a lakosságot is, hogy pótolja a hiányzó házszámokat, akinek még nincs kint. Ezt a jelzést ugyanis nem csak a csomagszállítóktól, hanem a mentőktől, a katasztrófavédelemtől és több közszolgáltatótól is megkaptuk. Rossz belegondolni, hogy valahová várják a mentőt sürgős esetben, és az azért bolyong a sötétben, mert a házakon nincs kint a házszám.

A felkérést nagyon sokan megértették, és a korábbi több, mint 300 ház kétharmadára felkerültek a házszámok. Szeptemberben a közösségi munkát végző diákok ismét felmérték a falut, és ahol nem volt házszám, oda újabb értesítő levelet dobtak. Ekkor már csak 100 körüli volt az érintett ingatlanok száma. Közben kiderült, hogy néhány házon volt tábla, csak a ház előtti fák lombja úgy benőtte a járdát, hogy teljesen eltakarta a házszámot, máshol pedig a fém házszám úgy kifakult, hogy semmi se látszott belőle.

A visszajelzéseink alapján elmondható, hogy az érintettek felénél már megoldódott a kérdés, így már 50 alatti a hiányzó házszámos házak száma.

Felhívom a figyelmet, hogy november hónap második felében ismét ellenőrzésre kerülnek ezen ingatlanok, és ahol többszöri megkeresés, felszólítás után még mindig nem pótolták a hiányt, ott  eljárást fogunk kezdeményezni a közösségellenes magatartás miatt. A házszám anyagára, minőségére nincs előírás, akár egy kinyomtatott papír műanyag tokban kihelyezve is megfelel a célnak, a lényeg, hogy kint legyen ez a jogszabály által előírt információ az ingatlanról.

Érsekcsanádon több, mint ezer ingatlan van, így az 50 alatti érintett épület országosan is nagyon jónak mondható, s  csomagszállító, illetve mérőóra leolvasó  ismerőseim szerint óriásit javult a helyzet Érsekcsanádon.

Köszönöm mindenkinek, aki megértette a kérés fontosságát és pótolta a hiányt, s kérem a maradék ingatlan tulajdonosát, hogy teljesítse jogszabályi kötelezettségét, és akár egy egyszerű házszám kihelyezésével rendezze a kérdést.

Felső Róbert

polgármester

Share