Get Adobe Flash player

Házunk táján történt 2013. szeptember-október

Pályázatok: Megkezdődött a Szabadidőpark felé vezető sétány kialakítása, valamint a Művelődési Ház felújítása. A munkák folyamatosan zajlanak és az első részek november közepére készülnek majd el. Sokan kérdezték, hogy a sétánynál mik azok a csövek, amelyek lehelyezésre kerültek. Ez a sétány kivilágításához kell, az egyes térkövekben lévő lámpákhoz ezeken keresztül lesz elvezetve az áram. Benyújtásra került Decs Nagyközséggel közösen egy „térségek közötti együttműködést” szolgáló pályázat is, melyben a Szabadidőparkban mosdó kialakítása, téli és nyári rendezvények megszervezése, kiállítótér fejlesztése, valamint DVD és nyomtatott ismertetőanyag elkészítése szerepel. A lapzárta hetében volt a norvég pályázat fenntartásának 2 éves helyszíni ellenőrzése, amely mindent rendben talált. November elején a 2008. évi útépítési, járdaépítési, valamint iskolai termek parkettázási pályázatainak lesz a helyszíni záró ellenőrzése, mivel lejár az 5 éves fenntartási kötelezettség.

Könyvtár felújítása: A képviselő-testület már több ülésén is foglalkozott a könyvtár felújításával. A szakmai szervezetek kifogásolták azt, hogy a könyvtárban lévő helységekben nem biztosíthatóak a mai modern könyvtári szolgáltatás feltételei, mivel többek között mozgáskorlátozott mosdó, pelenkázó helység, baba sarok, DVD kölcsönzés, stb. is hozzátartozik a mai színvonalas feladatellátáshoz. Ez mindenképpen alapterület bővítést jelent, azonban mivel védett épületről van szó, így az építés nagyon körülményes. Éppen ezért lehetőségként felmerült, hogy amennyiben azt a pályázati feltételek megengedik, akkor a Művelődési Ház kertjében egy új épület építésére adnánk be támogatási kérelmet. Ezzel a megoldással egy helyre kerülne a közművelődési feladatellátás, ráadásul a Művelődési Házban jelenleg épülő parkoló kiszolgálná a könyvtárat is, és egyszerűbbé válna a két épület őrzése, takarítása, fenntartása is.

Amennyiben a jelenlegi könyvtári rész felszabadul, akkor ott a község egészségügyi ellátását szeretnénk tovább bővíteni. Sokan keresnek meg azzal a dilemmával, hogy ők elhoznák a vidéki orvostól a kártyájukat, de mi lesz, ha a második háziorvosi körzet egy év után nem működik elég kártyával. Amit tudni kell, hogy a képviselő-testület hosszú távon gondolkodott, és próbált felkészülni arra, hogy néhány éven belül több környékbeli házi- és gyermekorvos is nyugdíjba vonul. Mind az önkormányzat, mind a doktor úr jelentős anyagi áldozatokat hozott azért, hogy a körzet működjön. A doktor úr az anyagi több lábon állását helyi és bajai magánrendeléssel is biztosítja. A megállapodásunk kezeli azt is, hogy jövő augusztus végén áttekintjük a körzet működését, és ha az ügyben döntést kell hozni, akkor azt meg fogjuk tenni. Egyértelműen kimondható, hogy a képviselő-testület célja, hogy a második körzet működjön! Ezúton is bátorítok mindenkit, akinek a kártyája nem Érsekcsanádon van, hogy nyugodt szívvel hozza azt községünk háziorvosaihoz!

Felső Róbert

polgármester

Share