Get Adobe Flash player

Katasztrófavédelem

Ajánlás  a Katasztrófavédelmi  Tájékoztatóhoz

Napjainkban  az  élet  minden  területén  a   biztonsági  intézkedések,  szabályok sokasága  védi   életünket  és  anyagi  javainkat .  Minden  embernek  joga,  hogy  biztonságos  környezetben éljen.

A gondos, mindenre  kiterjedő  szakszerű  védelem   mellett  is  számítanunk  kell   a váratlanul  fellépő,  az  életet,  az   anyagi   javakat súlyosan  károsító, veszélyeztető  természeti, vagy civilizációs eredetű rendkívüli eseményre, katasztrófára .
Szembe   kell   nézni   ezekkel   az   eseményekkel,   sorra   kell   venni   a   bennünket veszélyeztető körülményeket, hogyha mégis bekövetkeznének csökkenteni, illetve kivédeni tudjuk hatásukat . Ehhez körültekintően átgondolt a körülményekhez teljesen alkalmazkodó a helyi adottságokra épülő tervekre van szükségünk . A tervekben rögzített feladatok elsősorban a veszélyhelyzet felszámolásában érintett szervek, szervezeteknek szólnak, de az egyes állampolgárok tevékenységét is meghatározzák :
„ Minden állampolgárnak, illetve személynek joga van arra, hogy megismerje a környezetében levő katasztrófaveszélyt, elsajátítsa az irányadó védekezési szabályokat továbbá joga és kötelessége, hogy közreműködjön a Katasztrófavédelemben „ -  mondja a jogszabály .
A polgári védelmi szervezetbe beosztott személyek körén túl is tisztában kell lenni a térségünk, településünk, szűkebb környezetünk veszélyforrásaival, veszélyeztető hatásuk elleni fellépéssel .
Ezen tájékoztató bemutatja térségünkben, a településen előforduló veszélyhelyzeteket  illetve  az  alapvető  lakossági  teendőket .
Bízom abban, hogy ezen információk elméleti tudnivalók maradnak és a gyakorlatban nem kell alkalmazni őket.

 

Gödön Sándor pv alezredes
polgári védelmi tanácsos
kirendeltségvezető

 

Kataszrtófavédelmi tájékoztató

 

Magyarországon a hatályos jogi szabályozás szerint a készenléti szervek (mentők, katasztrófavédelem, rendőrség) nemzeti segélyhívó számai (104, 105, 107) és az egységes európai segélyhívószám (112) ingyenesen hívhatók. Jelenleg a 105-ös és 104-es nemzeti segélyhívószámok csak az érintett készenléti szervvel történő közvetlen kapcsolatot teszik lehetővé, míg a 107-es és a 112-es segélyhívószámok hívásakor a bejelentőnek lehetősége van arra, hogy mind a három segítségnyújtásra kötelezett szervezetet egyszerre értesítse.

Share