Get Adobe Flash player

Önkormányzati napló 2014. május-június

A képviselő-testület 2014. május 28-án tartotta rendes ülését. A képviselők zárt ülésen elfogadták a polgármester és a jegyző beszámolóit az átruházott szociális hatáskörben hozott döntésekről. Foglalkoztak az óvodai dolgozók be- és átsorolására vonatkozó belső ellenőri jelentéssel, melynek kapcsán felmerülő kérdések tisztázására felkérték a jegyzőt.

Nyilvános ülésen elfogadták a polgármester beszámolóját a legutóbbi rendes ülés óta eltelt időszak eseményeiről, valamint a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést. Az önkormányzat 2013. évi zárszámadási rendeletét 267.112.000 Ft-os bevételi, valamint 254.113.000 Ft-os kiadási főösszeggel hagyták jóvá. Elfogadták az óvodai normatíva igényléssel kapcsolatos belső ellenőri jelentéshez kapcsolódó intézkedési tervet, valamint a Térségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2013. évi tevékenységéről szóló beszámolót. Döntöttek a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás közbeszerzése ügyében, majd értékelték a tavaszi lomtalanítást, mellyel kapcsolatban úgy nyilatkoztak, hogy az őszi lomtalanítást is így kívánja az önkormányzat megoldani, azonban a konténerek más helyen történő elhelyezésének lehetőségét meg kell vizsgálni. Elfogadták fogorvosi ügyelet 2013. évi működéséről szóló beszámolóját, ill. a 2014. évre szóló megállapodást, majd az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak átfogó értékelése című jegyzői előterjesztést. Egyebek napirendi pontban döntöttek a Duna parti Diófa utca helyreállítására vonatkozó árajánlatok bekéréséről, valamint egy üdülőtulajdonos megkeresésére adott válaszról. Megismerték az Akácos utca középső szakaszán lévő telefonoszlopok áthelyezésére, ill. kiváltására vonatkozó árajánlatokat, és tárgyaltak a nyári német testvértelepülésre történő kiutazásról, tekintve, hogy az Összhang Kórus vendégként vesz részt az ottani falunapon.

 

A képviselő-testület május 30-án rendkívüli ülést tartott. Az ülésen döntött a képviselő-testület a Duna parti Diófa utca helyreállításának kivitelezőjéről, melyre 3 cégtől kértek árajánlatot. A Bácska Logistik Kft. válasza szerint kapacitás hiány miatt nem tudnak árajánlatot adni. A Kilzen Kft. árajánlata bruttó 10.922.000 Ft volt, de nem tartalmazta a szükséges csatolandó dokumentumokat, így az ajánlat nem volt érvényes. A Csanád Trans Kft. ajánlata bruttó 10.013.975 Ft volt, és minden mellékletet tartalmazott, így a képviselő-testület ezt az ajánlatot fogadta el. Az önerő közel kétszázezer forintos többletére Aranyos Dániel képviselő ajánlotta fel tiszteletdíját.

 

A képviselő-testület június 10-én ismét rendkívüli ülést tartott. Az ülésen költségvetésbe emelték a vis maior pályázat támogatási részét, valamint a kapcsolódó egyéb kiadásokat (kiviteli terv és térkép másolat beszerzése). A kivitelező kérésére módosították a vállalkozói szerződés egy alpontját, melybe beépítették azt a végső időpontot, ameddig a kifizetést meg kell tenni. Megismerték a decsiekkel közösen beadott térségek közötti együttműködési pályázatot, melynek kivitelezése a nyár végén megkezdődik. Csák József és Horváth Ferenc  képviselők lemondtak tiszteletdíjukról és javasolták a bizottságnak, hogy ezt a támogatást a Sportkörnek biztosítsák a sportpálya öntözőberendezésének fejlesztésére. Döntöttek a Falunapra elnyert pályázati támogatás megelőlegezése céljából támogatásmegelőlegező hitel felvételéről, valamint a likviditás biztosítása miatt folyószámla hitelkeret  megnyitásáról.

Önkormányzati napló - 2014. április-május

A képviselő-testület 2014. április 28-án tartotta rendes ülését. A képviselők zárt ülésen elfogadták a polgármester, ill. a jegyző beszámolóit az átruházott szociális hatáskörben hozott döntéseikről, majd jogszabályi előírások miatt döntöttek egy közgyógy ellátással kapcsolatos fellebbezésről.

Nyílt ülésen elfogadták a polgármester beszámolóját a legutóbbi ülés óta eltelt időszak eseményeiről, valamint a lejárt határidejű, ill. a folyamatos határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentéseket. Ugyancsak elfogadásra került 3 különböző társulás 2013. évi működéséről szóló beszámoló is, majd első körben foglalkoztak a házszámokkal és a járdák állapotával kapcsolatos problémákkal. A témakörben felmerült kérdésekkel és megoldási javaslatokkal egy későbbi ülésen foglalkoznak második körben. Tájékoztatást kaptak a szennyvíz beruházás önerejének megelőlegezésére vonatkozó hitelkonstrukcióról. Úgy döntöttek, hogy a Filantrop Kft-ben az érsekhalmi önkormányzattal közösen birtokolt 0,21% törzsbetét tulajdontól megfelelő ajánlat esetén hajlandóak az átruházásról tárgyalni. A Művelődési Ház azbeszt tartalmú paláinak megsemmisítésére további 210.000 Ft kiadási előirányzatot biztosítottak. A Sükösd-Érsekcsanád Köznevelési Intézményfenntartó Társulás részére a tavalyi évi zárszámadáshoz kapcsolódóan a gesztor részére történő 222.221 Ft átadásáról is döntés született. Tájékoztatást kaptak az óvodai tornaszertár ajtajának kialakítási munkáiról, valamint a lovaspálya bejáratának áthelyezéséről is.

A képviselő-testület május 13-án rendkívüli ülést tartott. Az ülésen foglalkoztak a szennyvíz beruházáshoz kapcsolódó hitelhez szükséges önkormányzati kezességvállalással, valamint a Halsütő Fesztivál időpontját augusztus 22-23-ra helyezték át, mivel a rendezvényre komoly pályázati támogatást nyertek el, viszont a pályázatban szereplő rendezvényi feltételek néhány hét alatt nem biztosíthatóak.

Tájékoztató az ivóvíz ólom szennyezettségéről

Mi az ólom?Elemi állapotban ezüstös szürke színű, hajlékony, jól megmunkálható, nyújtható, forrasztható és hegeszthető, korrózióálló nehézfém. Oxidáció hatására hamar sötétszürkévé alakul.

Hol fordul elő?Az ólom megtalálható a földben, vízben, levegőben (kipufogógáz, üzemanyag), forrasztófémekben, festékekben, kerámiaedényekben, vízvezetékekben, és egyre inkább élelmiszerekben (saláta, zöldség) is.

Hogyan kerül ólom az ivóvízbe?A magyarországi ivóvizekben található veszélyes anyagok közül a legtöbb fogyasztóra veszélyt az arzén, bór, fluór és a nitrit után az ólom jelenti. Az ólom eredete a vízben lehet: ipari, bányászati és kohászati szennyezés, vagy régi vízvezetékből való kioldódás. Megyénkre nézve ez utóbbi szennyezés lehetséges. Az ivóvízben található ólom főleg a (XX. században is még általánosan használt) ólom vízcsövekből származik. Az ólom kioldódás mértéke elsősorban a víz savasságától és keménységétől függ. Minél lágyabb és minél savasabb az ivóvíz, annál erősebb a kioldódás, míg a kemény víz vízkőréteg kialakításával csökkenti az ólom kioldódását a csövekből.

Megyénkben lágy víz (50 mg/l CaO alatti) az alábbi településekre jellemző: Felsőszentiván, Bácsborsod, Bácsbokod,

Mi a határérték az ivóvíz ólom tartalmára?Az ivóvízben az ólom koncentráció határértéke 0,01 mg/l, vagy 10 µg/l. 2013. decemberében újabb szigorítás lépett érvénybe az ivóvíz ólom tartalmára vonatkozóan. Egy uniós előírásnak megfelelően az ivóvíz ólom tartalmának megengedett határértéke 25-ről 10 µg/l-re csökkent. A fokozatos, 1998-ban még 50 µg/l induló határérték korlátozás célja, hogy csökkenjen az ólombevitel lehetősége szervezetünkbe. Az élelmiszer és a kipufogógáz mellett, ugyanis az ivóvíz közvetítésével, ólomból készült vezetékből juthat szervezetünkbe és ott felhalmozódva egészségügyi kockázatot jelent.

Melyek az ólom egészségügyi hatásai?Az ólom a szervezetben felhalmozódik és bizonyos határon felül súlyos mérgezést okozhat. A krónikus ólom mérgezés felnőtteknél elsősorban magas vérnyomás, idegi zavar, izom-, és izületi fájdalom, valamint memória és koncentrációs-zavar formájába jelentkezik. Súlyosabb esetekben az ólommérgezés különböző idegi tüneteket, epilepsziás rohamot, kómát okozhat.

Veszélyeztettebbek-e gyerekek a környezetben előforduló ólom szennyezés hatással szemben? Az ólom különösen veszélyes a csecsemőkre, kisgyermekekre, hiszen az Ő idegrendszerük még fejlődésben van. A kutatók adatai szerint a vér ólom koncentrációja iskolás korban (6 éves kor körül), sokkal nagyobb befolyással bír a gyermekek inteligencia hányadosára és agyi fejlődésére. Az ólom csökkenti a szürkeállományt, ami agyi terület a tervezésért, komplex gondolkodásért és megfontolt viselkedésért felelős. A gyermekek agyi fejlődését jelentősen rontja az ólommérgezés. A hiperaktivitás, az agyi visszamaradottság mind kapcsolatba hozhatók az ólommérgezéssel.

Van-e ólom a Bács megyei vezetékes vízben?A hálózati víz ólom koncentrációja mindenhol 10 µg/l alatt van, azonban a régebbi bekötővezetékek (telken, ill. ingatlanon belüli vízvezetékek, szerelvények) anyagából lehetséges ólom kioldódás.

Javaslat: A hosszabb ideje a csövekben állóvíz több ólmot tartalmazhat, mint a folyóvíz. Ha a csövek cseréje nem lehetséges, érdemes a vizet néhány percig folyatni, mielőtt felhasználnánk ivásra, főzésre, mert ilyen módon csökkenthető az ivóvíz ólom koncentrációja.

Figyelem: A felhasználóknak, különösen a gyermekintézményeknek, érdemes megvizsgálniuk a házi vezetékeket, mert már 1980 után épült épületekbe, így a panelházakban már nem építettek ólomcsöveket, a régebbi épületeknél, ha nem újították fel, még ma is előfordulhatnak a házirendszer részeként. Mivel csak a lakók tulajdonában vannak, cseréjük a felhasználó felelősége!

További információk:       Bács-kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

                                                Kecskemét Nagykőrösi u. 32. Tel: 76/500-020 e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Kenyeres Sándorné szépkorú köszöntése

Kenyeres Sándorné sz: Szabó Julianna érsekcsanádi lakos 2014. május 7-én ünnepelte 90. születésnapját.

Ebből az alkalomból Felső Róbert polgármester úr megtisztelő kötelezettségének eleget téve otthonában köszöntötte Julianna nénit. Az idősek iránti tisztelet és hála jeléül a polgármester átadta az Orbán Viktor miniszterelnök úr által aláírt emléklapot.

Az önkormányzat nevében Julianna néninek jó egészséget és további békés, boldog éveket kívánunk az alábbi verssel:

„Száguldva vágtat, rohan az idő,

Sorra váltják egymást föl a hetek

Mindennyár gyorsabb, mintaz előző,

Az időnek nem mondhatsz „állj meg”-et…”

(Zsoldos Imre)