Szabadidőpark büféjének 2006 előtti működésével kapcsolatos tájékoztatás
Több érdeklődés is érkezett az önkormányzathoz, hogy mi tudható a Szabadidőpark régi büfé helyzetének rendezéséről.
A büfével kapcsolatban a volt képviselő-testület az alábbi határozatot hozta, mely minden fontos részletet tartalmaz:
271/2018. (IX.24.) Kt. sz. határozat
Szabadidőpark büféjének 2006 előtti működésével kapcsolatos döntés
1.) Érsekcsanád Község Képviselő-testülete a Szabadidőpark büféjének 2006 előtti működéséről szóló tájékoztatóban foglaltak alapján megállapítja, hogy a 2002. és 2006. év közötti időszakban a büfét akkor üzemeltető Molnár Lászlónak nem volt bérleti szerződése és közüzemi díjakat sem térített meg ezen időszak alatt.
2.) A képviselő-testület megállapítja, hogy a Pénzügyi, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság 2012. február 28-i nyilvános ülésén - amelyen Molnár László és felesége is részt vett- foglalkozott a témával és Molnár László szóbeli kérelmével kapcsolatban felhívta a kérelmezőt kérelmének írásbeli pontosítására az alábbiak szerint:
"- Az általa említett építmények építésére a Szabadidőparkban dátum szerint pontosan mikor került sor?
- Csatolja be a képviselő-testület 251/1998. sz. Kt. határozatában előírt önkormányzati engedélyeket, amelyek alapján lehetett bárminemű létesítményt létrehozni a bérelt területen.
- Csatolja be az általa épített építmények részletes anyag és munkadíj kimutatását és azok számláit. Továbbá nevezze azon személyeket, akik az építéssel kapcsolatos munkákat elvégezték.
- Követelését Forintban is szíveskedjen kifejezni (építményenként meghatározva).”
3.) A képviselő-testület megállapítja, hogy a 2.) pontba foglalt pontosításra Molnár László részéről a mai napig nem került sor.
4.) Tekintettel arra, hogy a követelés elévülési ideje 5 év (PTK 6:23. §), ezért a képviselő-testület az ügyet lezártnak tekinti és a jövőben nem kíván ezzel foglalkozni.
Bővebben: Szabadidőpark büféjének 2006 előtti működésével kapcsolatos tájékoztatás
Sükösdi gyermekorvos - Időpont változás
Sükösdi gyerekorvos 2019. januártól dr. Koch Zsuzsanna.
Rendelési idő: H: 15,30-18,00
K: 15,30-18,00
Sz: 15,30-18,00
Cs: 16,30-18,00
P: 15,30-18,00
Csecsemő tanácsadás (oltásra): Cs: 15,30-16,30
TOP-5.3.1-16 A helyi identitás és kohézió erősítése Érsekcsanádon és Sükösdön - KÉRDŐÍV ÉRSEKCSANÁD KÖZSÉG KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉSÉRŐL
A helyi identitás és kohézió erősítés Érsekcsanádon és Sükösdön projekt lakossági felmérése az alábbi kérdőívek név nélküli, anonim kitöltésével zajlik.
A kérdőívet a civil szerveztek, az egyházak és a különböző intézmények bevonásával töltjük ki, de lehetőség van arra is, hogy a válaszadó a mellékelt kérdőívet számítógépen tölti ki, és megküldi a kérdőív végén található e-mail címre, vagy kinyomtatva személyesen hozza be a Polgármesteri Hivatal titkárságára. Várjuk a lakosság visszajelzéseit, hisz a településen a következő 3 évben induló új programok, civil ügyek, társadalmi akciók beindításához erre mindenképp szükségünk van. A kérdőívek alapján egy Cselekvési Terv készül, a az ebben lévő programok megvalósítására fordítható az önkormányzat által elnyert támogatás.
Önkormányzati támogatás az idős, bontandó házak vásárlásakor
A faluban van néhány olyan régi, nem lakott ház, melyet a telket kereső fiatalok azért nem akarnak megvenni, mert az épületet bontani kell, ami magában is egy nagyon nagy költség.
Ugyanakkor ezek a házak a lakatlanságból kifolyólag gondozatlanok, sokszor gazban áll a kert, és ezáltal a szomszédos lakott épületek értékét csökkentik, ill. az azokban lakók jóérzését is sértik, zavarják.
A Településfejlesztési Bizottság több fordulóban tárgyalta már, hogy milyen módon lehetne feloldani ezt az ellenmondást, látva azt, hogy Érsekcsanádon már alig van eladó ingatlan, ugyanakkor van kereslet, hisz a fiatalok Érsekcsanádon akarnak maradni, és sokan költöznek vidékről is hozzánk.
Ezek az üres házak ráadásul aszfaltozott út mellett vannak, ahol van közvilágítás és a csapadékvíz elvezetése is megoldott, így ezek kialakítására már nem kell külön költeni.
A képviselő-testület a november végi ülésén döntött arról, hogy az ilyen ingatlanok esetében, a "Családok éve" jegyében támogatja az ilyen házak vásárlásából adódó költségeket, amennyiben az új ház alapozása megkezdődik (erre a kitételre azért volt szükség, mert valóban a házat építő családokat akarjuk támogatni, és nem azokat, akik befektetési lehetőségként vásárolnának ilyen ingatlant).
A támogatás mértéke 500.000 Ft lehet, s a rendelet 2019. március 01-én lép hatályba.
Azt javaslom mindenkinek, aki gondolkodik ilyen régi, bontandó ház vásárlásában, hogy információért keresse a jegyzőt. Ezúton is köszönöm a jelzést azon fiataloknak, akik a támogatás lehetőségét felvetették, reméljük, hogy ezzel is segíteni tudtunk több családnak, és ráadásul a község is szebbé, rendezettebbé válik.
Felső Róbert
polgármester