Get Adobe Flash player

Házunk táján történt - 2015. június

A térfigyelő rendszer kiépítése: Amint az már ismert az önkormányzatunk tavaly decemberben 10.524.300 Ft támogatást nyert el a térfigyelő kamerarendszer kiépítésére. A kivitelezőt a beruházás várható összegének nagysága miatt a törvény szerint közbeszerzéssel kellett kiválasztani. A közbeszerzés kiírása előtt igyekeztem megismerni más települések rendszereit és az azzal kapcsolatos problémákat, melyek elkerülését csak a közbeszerzési felhívásban lehet kezelni. Ilyen volt az a minisztériumi előírás, hogy a kiépített rendszerre üzemeltetési és karbantartási szerződést kell kötni. Mivel erre a települések nem voltak felkészülve és ezt csak a közbeszerzési eljárás lezárása után észlelték, több helyen is az üzemeltetés milliós nem várt további kiadást eredményezett. A képviselő-testületünk ezért előre elfogadta azt a szerződés tervezetet, amelyet a későbbi nyertessel meg kívánunk kötni, melyben leszabályoztuk, hogy mennyi az az összeg, amit fizetni tudunk a működtetésért. Figyelembe kellett venni a kiírásban a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság előírásait is, ugyanis bizonyos rendszerek (az antenna hossza, a továbbított adatok minősége, stb.) engedély kötelesek, melyeket külön kell megterveztetni, ami további nem várt kiadás volt néhány önkormányzatnak. Mi a közbeszerzési felhívásunkban kimondtuk, hogy csak olyan rendszert építhet ki a nyertes, amely nem engedély köteles. A közbeszerzési eljárás április végén elindult, a május 19-i ülésen a képviselő-testület kiválasztotta a nyertes ajánlattevőt (WBS Rendszerház Kft.), mellyel a szerződést legkorábban május 31-én köthetjük meg. A szerződéskötést követően a kihelyezés azonnal megkezdődik, a szabályos működéshez bizonyos engedélyek beszerzése lesz még szükséges. A kamerák éjjellátó, sőt rendszámfelismerő rendszerrel is rendelkeznek majd. Június hónapban várhatóan rendeleti szinten kell majd kezelnünk azt, hogy a rögzített adatokat hogyan és mennyi ideig tároljuk, azt ki nézheti meg és hogy történik a megsemmisítésük.

Pályázatok: A képviselő-testület még áprilisban döntött arról, hogy a működőképesség megőrzése címén 5.898.614 Ft rendkívüli támogatásra nyújt be pályázatot. A nyári gyermekétkeztetési pályázati kiíráson 43 gyermek étkezésére nyújtottunk be támogatást. A májusi ülésünkön döntöttünk az óvoda konyha felújítására vonatkozó pályázat benyújtásáról 4.812.489 Ft értékben, melyből önerő 240.624 Ft. A pályázattal a konyha és az előkészítő padlóburkolat bontása, a teljes elöregedett vízvezeték hálózat cseréje, methlakizás, a villamos hálózat cseréje, csempézés és festés, álmennyezet készítése, új tálaló ablak beépítése, valamint konyhabútorok, konyhai gépek (hűtőgép, mosogatógép, mikrohullámú sütő) és evőeszközök beszerzése valósulna meg. Ugyancsak ezen az ülésen döntöttünk arról is, hogy az önkormányzati feladatellátások javítását szolgáló pályázatot az óvoda tetőszerkezetének felújítására nyújtjuk be. A régi tetőrészek teljes felújítása (gerendák, lécek, fóliák, cserepezés, lambériázás, hófogók, csatornázás, műszaki ellenőrzés, stb.) árajánlat szerinti összege 8.769.845 Ft, melyből az önerő 438.492 Ft. A Sportkörrel történt megbeszélés alapján az egyesület az idei TAO pályázatában szerepeltette az önkormányzat sportpályát érintő építési céljait is. Így a pályázatba beépítésre került a Béke tér felöli oldalon egy kerítés és jegyszedő-tároló épület felépítése, térkövezett járda (ugyanolyan világítással, mint a sétány) megépítése a Szabadidőparkig, ill. napelemek és napkollektorok kihelyezése is.

A benyújtott pályázatokat a nyár folyamán bírálják el.

A gazdasági program megvalósítása: A képviselő-testület elfogadta a ciklusára szóló gazdasági programját, mely a honlapunkon megtekinthető. Ennek megvalósítása érdekében a képviselő-testület negyedévente dönt az egyes elemek elkészítéséről, a költségvetés és a beérkező bevételek ismeretében. Első körben a Szabadidőparkban felújítottuk a főzőhelyet, a Polgármesteri Hivatal nagykapuját elektromos rendszerűre (távirányítással) cseréltük, parkettáztuk a polgármesteri irodát és teljesen felújítottuk a Műszaki Irodát. A könyvtár épületében megkezdődött a festés, a Művelődési Házban megvásároltuk a csikktartókat az udvarra. A nyár folyamán felújítjuk az üdvözlőtáblákat a község két végén, átalakítjuk a Szabadidőparkban a régi mosdót tároló helynek, felújítjuk a színpad melletti villamos kiszolgáló épületet (ugyanolyan tető és szín mint a többi épület), felújítjuk az adóügyi irodát a hivatalban, ahol az udvari világítást is egy korszerű mozgásérzékelős, kandeláberos formára cseréljük. A Művelődési Házban a bejárathoz új zászlótartó és korlát kerül, míg a védőnőknél az udvari világítást fejlesztjük majd. Ugyancsak a nyáron megbízást adunk a szolgáltatónak az Akácos utca közepén lévő telefonoszlopok áthelyezésére, melyre a tervek jelenleg engedélyeztetés alatt állnak.

Külön örömünkre szolgál, hogy a régi vízügyi reptér megkapta a  légi határnyitási engedélyt, így május 15-én leszállhatott két Szófiából érkező kisrepülő. Reméljük, hogy az ide érkezők szép emlékeket szereznek Érsekcsanádról.

Felső Róbert

polgármester

Share