Get Adobe Flash player

Készülődünk a német testvértelepülési delegáció fogadására

Az idén népes delegáció érkezik a német testvértelepülésünkről, Kastlból a néptánccsoport 85. éves lakodalmi rendezvényére. Az 53 fős csoportot Stefan Braun polgármester úr vezeti, Andreas Otterbein alpolgármester úrral. A csoport július 05-én, csütörtökön éjjel utazik, pénteken reggel érnek Érsekcsanádra. A reggelit, és a szálláshelyek elfoglalását követően bemutatjuk nekik  Érsekcsanádot, majd a Német Nemzetiségi Önkormányzat hívta meg őket ebédre. Délután megtekintjük a Hajósi Kastélyt, és egy borkóstolót is tervezünk nekik. Ezt követően pénteken este kezdődik a rendezvény. Szombaton délelőtt Baján lesz egy városnézés, illetve akik igénylik a gemenci kisvasutat is kipróbálhatják. Külön öröm számunkra, hogy az ebéd elkészítését Balogh Bálint vállalta, aki tavaly a focicsapat tagjaként volt Kastlban. A desszertet pedig a terveink szerint a fiatal csanádi cukrászok készítik majd el.

A lakodalmas rendezvény délután kezdődik, és a jelen információk szerint a német csoport tagjainak nagy része is beöltözik a saját népviseletükbe, sőt már hetek óta egy külön táncot próbálnak, amit itt adhatnak majd elő. Ha sikerül megszervezni, akkor a lövészeik hasonló megnyitó lövéssel adnák meg a jelet a rendezvény nyitására, mint azt Kastlban is teszik.

Tekintettel arra, hogy hétfőn már többen is dolgoznak, így a csoport vasárnap reggeli után indul vissza Németországba.

A napokban a volt magyar gimnázium diákjainak pünkösdi rendezvényén vettem részt Kastlban, ahol a nyári útról, illetve a jövő évi tervekről (a tánccsoport szeretne ismét Kastlba utazni) egyeztettünk Andreas Otterbein alpolgármester úrral és Simon Negerrel, aki a polgármesteri hivatalukban foglalkozik a testvérkapcsolat ügyeivel. A kép a megbeszélésen készült.

A volt diákok találkozóján részt vett a müncheni konzul is, akinek bemutattuk a két település idén 10 éves kapcsolatrendszerét, a kapcsolat működését, a közös pályázatainkat.

Felső Róbert

                                                                                                                                                                                    polgármester

Share