Get Adobe Flash player

Fűnyírás a közterületen

Az utóbbi időben több jelzés is érkezett azzal kapcsolatban, hogy a községben nem halad a házak előtti területen, az árkok szélén a fűnyírás.

Tájékoztatunk mindenkit, hogy a közfoglalkoztatott létszám 2018. március 1-től jelentősen csökkent, ráadásul a jogalkotó szándéka, hogy a közfoglalkoztatottak a munkaerőpiacon helyezkedjenek el. Sajnos a közfoglalkoztatásba bevonható személyek között alig van férfi, akit fűnyírással lehetne megbízni, és azok sem vállalják el a közfoglalkoztatást (még úgy sem, hogy emiatt kizárják magukat a szociális ellátórendszerből).

Mindebből kifolyólag jelenleg 3, azaz három fő közfoglalkoztatott dolgozik az utcák, közterületek, a Szabadidőpark, a sportpálya, a Megemlékezések Parkja, és egyéb területek gondozásán, fűnyírásán. Tetszik, nem tetszik ennyi létszámot kaptunk (az Érsekcsanádra jutó létszám egy részét elviszi a Vízügy és a Gemenc), így ebből kell kihoznunk amit tudunk.

Egyszerűen fizikai lehetetlenség, hogy ez a létszám mindenhová úgy odaérjen, ahogy az elégedetlen kritikusok azt elvárják. Ráadásul a hétvégi rendezvényeken is nekik kell pakolni, ami munkaidőt kétszeres szorzóval kell kiadni nekik és a foglalkoztatás idejére szabadság is jár, amit ki kell venniük.

Kérjük, hogy a háza előtti területet, az árkot próbálja mindenki rendezni, ápolni (ez egyébként törvényi kötelezettsége lenne). Az időjárás függvényében próbáljuk utolérni magunkat, és bízunk benne, hogy a június 30-án lejáró munkaszerződések után megkapjuk legalább ugyanezt a két-három fő létszámot is. Az előzetes tájékoztatás szerint ugyanis a nyártól tovább ösztönzik a munkaerőpiaci elhelyezkedést, ami azzal is járhat, hogy a létszám tovább fog csökkenni.

Bízunk benne, hogy látva ezt a helyzetet a lakosság is megérti, hogy miért nem tudunk odaérni mindenhová egy időben a községgazdálkodási csoporttal.

Share