Legfrissebb cikkek
Labdarúgó hírek - 2015. március
Érsekcsanád KSKE ifjúsági csapata
Érsekcsanád KSKE - Katymár 5 - 2 (5 - 1)
Miért?
Sokat gondolkodtam, hogy milyen címet adjak ennek a kis írásnak, de nem jutott más eszembe, amely jobban kifejezné azt az értetlenséget, amely megfogalmazódott bennem, bennük néhány dolog kapcsán.
Nem értem miért jó bárkinek is, hogy a község közigazgatási határán belül ellopják a 30-as és 50-es sebességkorlátozó táblákat. Persze értem én, hogy ez egy szép ajándék a harminc és ötvenéves születésnapi bulikon és minden ünnepelt örül egy ilyen ajándéknak, de egy-egy ilyen tábla beszerzése szállítással, oszloppal 30.000 Ft körüli összeg és évente folyamatosan kell vásárolnunk, mert szinte havonta tűnnek el.
Önkormányzati napló - 2015. március
Érsekcsanád község képviselő-testülete 2015. február 25-én tartotta rendes ülését. Zárt ülésen elfogadták a polgármester és a jegyző beszámolóit az átruházott hatáskörben hozott szociális döntésekről.
A nyilvános ülésen elfogadták a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést, majd módosították a 2014. évi költségvetési rendeletét, melynek bevételi és kiadási főösszege 417.139.000 Ft. Elnapolták a döntést a 2015. évi költségvetés megalkotásáról, melynek határidejét március 10-ben határozták meg. Döntöttek a helyi szociális rendelet megújításáról, majd felülvizsgálták az önkormányzat középhosszú távú fejlesztési koncepcióját a beérkezett javaslatok beépítése miatt. Határoztak az önkormányzat vagyonbiztosításának kiterjesztéséről (napelemek és a Szabadidőpark fejlesztései miatt), elfogadták a polgármester szabadságának ütemezéséről szóló előterjesztést, és döntöttek arról, hogy a faházban tárgyaló kialakítására 300.000 Ft előirányzatot biztosítanak. Módosították a Kulturális Programtervet, és döntöttek arról, hogy a község északi részén lévő 830/10 hrsz. ingatlant nem kívánják értékesíteni, az ott található fákat kitermelik és a terület egészét az ősz folyamán fásítani fogják, amit a rendezési terv is előír. Egyebek napirendi pontban módosították az ipari parkban az egyik ingatlan értékesítéséhez kapcsolódó korábbi határozatot, majd elutasították azt a kérelmet, amely a Szabadidőparkban haszonállatok (birkák) áthajtására irányult, és mindennemű ilyen eljárást megtiltottak, tekintve, hogy a park olyan közterület, amelyen csoportok tartózkodnak, étkeznek, strandolnak, ill. amelyen játszótér és sportpálya is van. (Az üggyel kapcsolatban számtalan lakossági bejelentés is érkezett, hogy a kosárlabda pályán, a színpadon és a játszótéren áthajtott birkák teletrágyázták ezen területeket, így azokat használni nem lehet.)
Egyszerűbb és gyorsabb ügyintézés a kormányhivataloknál, valamint a járási hivataloknál
2015. április 1-jétől átalakul a fővárosi és megyei kormányhivatalok eddigi szervezeti struktúrája, további feladatok kerülnek a kormányhivatalokhoz és a járási hivatalokhoz, megszűnik a szakigazgatási szervi felosztás (pl. munkaügyi központ, földhivatal, fogyasztóvédelmi felügyelőség, közlekedési felügyelőség, szociális és gyámhivatal), és jelentősen csökken a vezetői szintek száma. Mindez egységes feladatellátást, gyorsabb döntéshozatalt és olcsóbb működést, valamint az ügyek tényleges elintézésére fordítható kapacitásnövekedést, illetve a jelenleginél olcsóbb, költséghatékonyabb működést eredményez.
Bővebben: Egyszerűbb és gyorsabb ügyintézés a kormányhivataloknál, valamint a járási hivataloknál
Méhek védelme
A virágzásban méhekre kifejezetten veszélyes növényvédő szerrel való kezelést a hatályos jogszabály tiltja, megszűnt a valamikori „bejelentési kötelezettség”. Gombaölőket, gyomirtó szereket és egyéb permetanyagokat napközben is ki lehet juttatni, amennyiben nem veszélyesek a méhekre. Az Éltv. 60. § (1) bekezdés b) pontja szerint növényvédelmi bírságot kell kiszabni azzal szemben, aki növényvédő szerrel olyan cselekményt valósít meg, amellyel az ember vagy az állat egészségét, az élelmiszer-, illetve takarmánybiztonságot vagy a környezetet veszélyezteti. A bírság mértéke 500.000 Ft-tól 10.000.000 Ft-ig terjedhet.