Get Adobe Flash player

Legyen a Szabadidőpark a madarak élőhelye

Aki kilátogat a Szabadidőparkba, az láthatja, hogy egy új, lakossági kezdeményezést, szervezést valósítottunk meg.

Még jó két hónapja keresett meg Hahn Edina azzal a felvetéssel, hogy a gyönyörű Szabadidőparkunkban a madarakra is gondolhatnánk, hisz a sok fa és a vizes élőhely miatt bőven élnek itt belőlük. Edina és férje Hahn Barnabás vállalta is az akció megszervezését, mely már akkor nagyon népszerű volt a Facebook közösségi oldalon.

Felvették a kapcsolatot a Kiskunsági Nemzeti Park szakemberével, Tamás Ádámmal, aki azonnal vállalta a szakmai segítségnyújtást. Két dologban gondolkodtak, egyrészt egy madáretető kihelyezésével, mely télen lesz nagy segítség a kismadaraknak, másrészt olyan madárodúk elkészítésével, amelyek ezen madarak fészkelő helye lehet.

Az etető és a 10 darab madárodú elkészítéséhez az anyagot a Taba Tüzép biztosította, és Fehér Attila lakótársunk készítette el őket. A napokban aztán megtörtént a kihelyezésük is. A szakember igyekezett olyan helyet választani az etetőnek, ami víz mellett van, így a nádas részről is könnyen odatalálnak a madarak, másrészt az odúkat a hosszú életű fákra (azaz nem a nyárfákra) helyezték el.

Első lépésben kaptunk valamennyi napraforgót is az etetéshez, azonban minden ilyen jellegű támogatást szívesen fogadunk. Nem kell nagy mennyiségre gondolni, egy-egy vödör napraforgó is egy-két hétre elegendő lehet. Akinek lehetősége van ilyen segítségre, az keresse Hahn Edinát,  engem, vagy Kissné Horváth Zsuzsanna művelődés szervezőt.

Felső Róbert

polgármester

Bővebben: Legyen a Szabadidőpark a madarak élőhelye

Megkezdődik a mini bölcsőde építése

A közbeszerzési eljárás lezárult, november közepén szerződést lehetett kötni a nyertes kivitelezővel a mini bölcsőde építésére. A legkedvezőbb árajánlatot Vidákovics Tamás adta, így ő nyerte el a munkát. Ehhez a munkaterület átadása is megtörtént, illetve az építési naplót is megnyitottuk. A tervek szerint idén 10%-os készültséget (földmunkák és alapozás) tudunk elérni, míg július végére 50%-ot, az év végén pedig zárni kell az építést.

A mini bölcsőde működési rendszerét tavasszal alakítjuk ki, várhatóan az óvoda tagintézménye lesz. Meglátásunk szerint egyrészt nagyszerű területi egységet tud majd alkotni a védőnő-bölcsőde-óvoda hármas, másrészt az óvodai létszámok alakítása miatt is szerencsés, hogy a bölcsőde és az óvoda egy irányítás alá kerüljön. Az ezzel kapcsolatos döntéseket 2021. május 31-ig kell meghozni, így erről a megfelelő időben beszámolót adunk.