Iskolai hírek-2014. január-március

Az érsekcsanádi Bíber János Általános Iskola hírei, eseményei 2014. január-március időszakban:

1.  Január végén tartottuk zeneiskolásaink hagyományos hangversenyét iskolánk tornatermében. Az idei évben közel 60 gyermek folytat zenei tanulmányokat Érsekcsanádon, a hangversenyen jelen volt a bajai Liszt Ferenc Művészeti Iskola igazgatója is, aki elismerő szavakkal nyilatkozott a sok bimbózó tehetséget hallva.

2. Ebben az időszakban rendeztük meg hagyományos iskolai szavalóversenyünket, és szép beszéd versenyünket is. A Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd versenyen Lakatos Jordán Ákos 7. osztályos tanulónk képviselte iskolánkat, a bajai Újvárosi Általános Iskolában pedig Horváth István 5. osztályos, és Horváth Angéla 8. osztályos tanulóink szerepelnek majd a területi Versmondó Versenyen.

3. Február hónapban kétszer voltunk a Bajai Jégpályán, ahol közel 50 érsekcsanádi általános iskolás gyermek próbálhatta ki, vagy fejleszthette tovább korcsolya tudását.

4. Szintén február hónapban rendeztük meg mind az alsó, mind a felső tagozaton iskolai farsangi bálunkat. Az alsó tagozaton több mint 60 jelmezes felvonulóban gyönyörködhettünk, és a finom farsangi fánk és szendvicsek mellett vidám zene és játékok töltötték meg igazi tartalommal ezt a délutánt. A felső tagozatosok pedig szintén tombolával, fánkkal, játékos versenyekkel ünnepelték a tél múlását.

Köszönjük a Szülői Munkaközösség tagjainak segítségét és a Baráth Családnak a finom farsangi fánkot!

5. Megújultak az iskola udvarához tartozó hátsó sportudvar focikapui! Az elrongálódott, balesetveszélyes állapotban lévő focikapukat teljesen felújítottuk, most már új formájukban, veszély nélkül használhatják őket gyermekeink! Köszönjük a kapukhoz szükséges faanyagot Taba Gyulának és Ódor Józsefnek, a megmunkálást Martinkovics Györgynek!

6. Március 1-jén, szombaton rendeztük meg hagyományteremtő Jótékonysági Iskolabálunkat! A hosszas, lelkes készülődés meghozta eredményét, mert - annak ellenére, hogy ez már a negyedik bál volt ebben a farsangi időszakban - több mint 140 vacsorás jegyet eladtunk, közel 220 tombolatárgyat sikerült összegyűjtenünk, és a bevétel is várakozáson felüli, közel 350.000.- Ft! Hálásan köszönjük mindenkinek a segítségét, akár süteménnyel, akár a bálon való részvétellel, akár tombolatárggyal, akár támogatói jeggyel segítette ezt a rendezvényt, melynek eredményeképpen megvalósulhat iskolánk Tornatermének felújítása. A felújítási munkák a tavasz folyamán megkezdődnek, és reményeink szerint a nyár eleji Bíber-hét eseményei már a felújított Tornateremben kerülhetnek megrendezésre!

Támogatóink:

Horváth Bútor Kft., Tóth József és felesége, András Istvánné, Baráth Csaba, Csík Család, Csíkné Illés Anita, Farkas Imréné Kiss Ildikó, Farkas Zalán, Felső Aranka, Harsányi Mónika, Hegyi Matild, Hódosné Pataki Éva, Hornyák Lászlóné, Kiss Ferencné, Lakatosné Vidákovics Ibolya, Mészárosné Kormos Mónika, Strahl Istvánné, Szabados Andrásné, Szabó Gábor, Szülői Munkaközösség tagjai, Taba Sára, Turcsányi József, Bencses Istvánné, Bajai Takarékszövetkezet, Melcher Antal, Csekő Család, Szabó Család, Kenyeres Zsigmond, Oberst Család, Budai Róbert, Taskovics Család, Ódor József, Alvári Klára és Porkoláb Eszter, Diego áruház, Harsányi Mónika, Berta Eszter, Harsányi Csabáné, Berta Edit, Katolikus Karitász, Agárdi Balázs, Bajai Dóra, Bajnok Ferencné, Reál Élelmiszer, Kovács Károlyné,  Prohászka Család, Némethné Bóta Ágnes, Farkas Krisztina, Tesényi Rózsa, Staschik Gunter és Eisfeld Daniela, Speciális Iskola Baja, Bozsér Család, Takácsné Kellner Mária, Bucó Halbolt Érsekcsanád, CBA Érsekcsanád, Vinczéné Hamar Dóra, Mityók Lajosné, Bajnokné Puskás Beatrix, Aranyosné Groll Zsuzsanna, Kosztolányi Gyula, Molnárné Agócs Éva, Cserjés Nyomtatvány, Miokovicsné Brűnyi Mónika, Óvodai Dolgozók, Mogyi Kft, Matrackuckó Érsekcsanád, Fókusz Csillár Baja, Farkas János és családja, Kosztolányiné Gergely Judit, Szabóné Babai Katalin, Vidákovics József, Érsekcsanádi Rétesbolt, Kenyeresné Szerencsés  Szilvia, Pataki Baromfibolt, Turcsányi Dániel, Kacsó Erika, Koszorús Csaba, Gogolák Barkácsbolt, Révcsárda Érsekcsanád, Pál Ivett, Dexter-Center Kft., Kovács Zsóka, Nemesnádudvari Siker Pékség, Késmárky Szikvíz Sükösd, Csák József, Friss-Csanád Tojás Kft., Tóth János, Szemerey István,

7. Az idei évben az általános iskola 1. osztályába készülő, 6. életévüket betöltött, tanköteles gyermekek beíratása: 2014. április 28-29.Abeiratkozás előtt számos közös program áll a nagycsoportos óvodások előtt, melyek során megismerhetik a tanító néniket, kicsit ízlelhetik az iskolai életet. Ezekről a programokról részletes tájékoztatást adtunk, de aki még szeretne tudni róla, az óvónőknél illetve az iskolában érdeklődhet!

8. AHatártalanul! - pályázati program keretében az érsekcsanádi Bíber János Általános Iskola 7. osztályos tanulói 2014. március 12-15. között tanulmányi kiránduláson vehettek részt Észak-Bácskában, a Vajdaságban.

Az idei tanévben először valósult meg ilyen kirándulás iskolánkban, és óriási élményt nyújtott a diákoknak, és az őket kísérő tanároknak egyaránt.

A gyerekek úgy fogalmaztak - nagyon találóan -, hogy nem is gondolták volna, hogy lakóhelyükhöz ilyen közel, ennyi „rejtett szépség” található.

Megnéztük Zomborban a Megyeházát, és az ott található, egyedülálló, zentai csatát ábrázoló festményt, a csodálatos, szecessziós stílusban épült Városházát, és annak Dísztermét Szabadkán, a festői szépségű Palicsi-tavat és a szomszédságában található Állatkertet. Elmentünk egészen Péterváradig, és ott körbejártuk Európa második legnagyobb várát, és az alatta található katakombarendszert, sétáltunk a hangulatos Karlóca főutcáján és elhelyeztük az emlékezés koszorúját a karlócai békekötés helyszínén.

Szálláshelyünkön, Bácskossuthfalván meglátogattuk a helyi iskolát, ünnepi műsort adtunk az ottani 7. osztályosoknak, könyveket vittünk az iskolai könyvtár számára, és egy-két Kossuth-dal éneklésével, versekkel emlékeztünk az ottani Kossuth-szobor előtt, majd hazaindulásunk előtt fák és bokrok ültetésével is megpecsételtük az ott töltött időnket, és a kialakult barátságokat.

A csodálatos idő, a gazdag program, a vendégszeretet mind hozzájárult ahhoz, hogy szívünket kicsit otthagytuk, és reméljük, lesz még ilyen lehetőség a jövőben is, és más osztályok is eljuthatnak határainkon túlra, hogy hasonló élményeket, emlékeket szerezzenek, és azok elkísérjék őket a mindennapjaikban.

                                                                                              Bálint Márta

                                                                                                 igazgató