Get Adobe Flash player

ÖSSZEFOGÁSBÓL JELES!

A januárban eltervezett, és azóta megszervezett rendezvények közül néhányat sikeresen megvalósítottunk. Március közepétől sok tartalmas, és népszerű programot viszont, a Covid-19 vírus miatt törölni kellett: Március 15. Nemzeti ünnep, Sportnap, Költészet napja, Úti beszámoló, Főzőtanfolyam, Borverseny, Idősek napja, Egészségnap…

Az élet felülírta a teveinket és igazodva a világjárvány okozta új helyzethez, Polgármester Úrral egyeztetve átkereteztük a tennivalók jellegét, és így a múlt hetek legfőbb feladata a védő maszk varrása lett. Dr Elsner Péter megkeresése arról szólt, hogy kapunk elegendő vásznat a Bajai Kórháztól, ha megszervezzük a munkát. Felkerestem Hahn Gábort a Matrackuckó vezetőjét, hogy tudna –e segíteni a maszkok kiszabásában, a varrásban pedig a helyi foltvarró közösség tagjai segítettek volna. Gábor első szóra partner volt, és oroszlánrészt vállalt a terv megvalósításában.  Mivel hamar kiderült, hogy anyagot mégsem kapunk, így a fehér textilt is a Matrackuckó biztosította, sőt a munkatársai a szabáson felül a varrásban is sokat segítettek. A kiszabott munkadarabokat arányosan szétosztottuk a foltvarrók között is.  Igényesen, csomagolva, használati útmutatóval egy hét alatt elkészült a 3000 db, és eljutott minden otthonba. Több magánszemély is készített felajánlásból védőmaszkot.

Felemelő volt azt tapasztalni, hogy milyen sokan kérés nélkül is beálltak az ügy mögé.

Jómagam, nem csak a szervező munkában, hanem a varrásban is részt vettem. Elmondhatom, hogy több száz darabot varrtam: magánszemélyeknek, hivatali kollégáknak, iskolai, óvodai dolgozóknak, gyerekeknek, védőnőnek, idősgondozóknak, és olyanok részére, akiknek a munkájához elengedhetetlen a maszk viselése.

Hálás köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, aki részt vállalt a közös munkában!

Köszönjük az elismerő visszajelzéseket lakótársainktól! Talán nem szerénytelenség kijelenteni, hogy összefogásból ismét jelest érdemeltünk!

Luther Márton szavai napjaink valóságát tükrözi:

                   „Segítsünk másokon, mert a mások is mi vagyunk”

Mindennapi életünkben feltűnően nagyobb hangsúlyt kapott a változás, és alattomban beszűrődött mellé a bizonytalanság.  Ennek a hatása mindenkit megérintett kisebb, nagyobb mértékben. Látjuk, tapasztaljuk az új szelek fuvallatait, és bizakodva várjuk, hogy mielőbb elmúljon ez a hullám, és folytathassuk a megkezdett munkát terveink szerint.

Addig is segítsünk egymásnak, vigyázzunk egymásra, figyeljünk magunkra, és merítsünk erőt a sok köszönetből, amit a szolgálatért adunk, és kapunk!  

Kissné Horváth Zsuzsanna

művelődésszervező


 

EBOLTÁS ELHALASZTÁSA

KEDVES GAZDIK!

Az ebek összevezetett veszettség elleni oltását a kialakult humán járványügyi helyzet miatt, egy későbbi időpontra halasztanám.

Ezt a magyar állatorvosi kamara is javasolta minden érintett községben, részlet a Magyar Állatorvosi Kamara leveléből:

"Az elnökség az ebek összevezetett módszerrel kivitelezett veszettség elleni immunizálásával összefüggésében azt javasolja, hogy az ezt végző kollégák az emberi koronavírusos járvány lezajlása utánra szervezzék meg az összevezetett immunizálásokat."

Továbbá fontos tudnivaló, hogy a veszettség ellen rendszeresen oltott ebek tulajdonosait hatóságunk nem szankcionálja a COVID járvány ideje alatt, amennyiben az aktuális oltás érvényességi ideje lejár.

Természetesen a háznál történő vakcinázásra is lesz lehetőség. Ezzel kapcsolatban felelősségteljes hozzáállásnak és jónak azt tartanám, ha az összevezetett oltás után, a szokásos módon mennék ki házhoz azokhoz, akik nem tudják kutyájukat elhozni.

Bővebb információért hívható vagyok az alábbi számon.

                                                                                                  dr. Kiss-Mikó Eszter

                                                                                           állatorvos

                                                                                      06/70 459 2250

Újabb pályázatokat nyújtott be az önkormányzat

A vírushelyzettől függetlenül továbbra is gőzerővel folyik a munka a jövőbeli pályázatok beadásával.

Március végén beadásra került a „Csapadékvíz-2” projektünk, melynek során a Meggyfa és a József Attila utcák csapadékvíz  elvezető rendszerének teljes kiépítésére, és karbantartására, illetve a főút melletti Keleti oldalon a Hunyadi – Új sor utcák között betonelemes, az Új sor – Meggyfa, illetve a Kossuth – Móra utcák között földmedrű árokkialakításra kerülhet sor. A pályázott összeg 50.000.000 Ft.

A pályázat hiánypótlási eljárása megtörtént, azt elfogadták, így most a szakmai értékelése folyik.

Szintén március végén került benyújtásra az „Ipari terület-2” pályázatunk, melynek során a Dunai út felújítását céloztuk meg a Kanális hídtól a Titán Metál Kft. telepéig. Miközben ez az útszakasz kiszolgálja a gabonatárolóba, a kacsatelepre, az ipari területekre, és az egyéb mezőgazdasági üzemekbe érkező kamionforgalmat, de jól illeszkedik a turisztikai projektünkhöz is. Ráadásul a község minden lakosa, különösen a gazdák régi vágya is teljesülhet ezzel a felújítással, melynek a pályázott összege 370.000.000 Ft.

A pályázat hiánypótlása folyamatban van, annak határideje április 30., így ezen dolgozunk.

Április 20-án nyújtottuk be az „Akácos utca és összekötő szakaszai-2” pályázatunkat, melynek során a Kossuth utca Szőlő utcából nyíló részének (a házakig), illetve az Akácos utca Deák – Hunyadi utcák közötti szakaszának (az utolsó 4 porta kivételével, mivel ott a földmunkáknál közműveket kellene érinteni, ami jelentősen drágítja a beruházást) aszfaltozását céloztuk meg 30.000.000 Ft értékben. A hiánypótlási eljárás a lapzártát követően kezdődik, azt minél hamarabb szeretnénk lezárni.

Érsekcsanád Község képviselő-testülete

Mindennapok a vészhelyzetben

Miközben a munka minden téren folyik, egyre jobban hozzászokunk a különböző előírások betartásához. Láthatóan komolyan veszik a bevásárlási szabályokat a boltokban, és a fiatalok is megértették, hogy tilos a csoportosulás a közterületeken, főként a Szabadidőparkban és a játszótereken.

Betartják a lakosok a gyógyszertár és egyéb intézmények látogatásának szabályait, működik a családsegítő és a házi segítségnyújtás is, és sokan kérnek segítséget mind az önkormányzattól, mind az ismerősöktől, szomszédoktól.

Miniszterelnök Úr elmondta, hogy a járvány csúcspontját május 3-ra várja. Felhívom a figyelmet, hogy az nem azt jelenti, hogy másnaptól minden szabály megszűnik. Ezért kérem, hogy az előírásokat mindaddig tartsa be mindenki, amíg azok felfüggesztésre nem kerülnek.

A helyzetet bonyolíthatja, ha a vírus visszafordul, és újra felerősödik. Ez fordult elő Kínában is. Ezért nagyon fontos, hogy a járvány csúcspontja után se lankadjon a figyelmünk, továbbra is tartsunk be minden előírást.

Bárkinek kérése van keresse az ellátórendszerünk tagjait, vagy a Polgármesteri hivatal munkatársait.

Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!!!

Felső Róbert

polgármester