Get Adobe Flash player

Áthelyezésre került a hivatal előtti emlékmű

 

A képviselő-testület több alkalommal tárgyalta a faluközpont átalakítási koncepcióját, melynek előkészítésébe a Településfejlesztési Bizottság, a civil szervezetek, valamint a helyi identitás pályázaton keresztül maga a lakosság is bekapcsolódik.

Az egyik első lépés volt, amikor a testület arról határozott, hogy a hivatal előtti kertet és parkolót megújítja, igazodva a „Virágos Magyarország” verseny irányelveihez, és egy virágos, díszes, színes kertet alakít ki.

A határozat részeként a hivatal előtti Emlékmű áthelyezésre került a Megemlékezések Parkjába. Tekintettel arra, hogy az emlékmű alatt senki sem nyugszik, viszont a gyertyagyújtások esetén többen is panaszkodtak, hogy nehéz átlépni a kerítésen és a buxusokon, ráadásul a forgalom zaja zavarja is az emlékezést, egyértelmű volt, hogy a legjobb hely erre az a parkunk, amit pontosan a megemlékezések miatt alakítottunk ki.

Lapzárta előtt az Emlékművet áthelyeztük. Olyan helyet tudtunk találni neki, hogy a gyertyát gyújtani akarók könnyen megközelíthetik, és közel hozzá egy padra ülve merülhetnek el az emlékeikben.

Érsekcsanád Község Önkormányzata

Bővebben: Áthelyezésre került a hivatal előtti emlékmű

A vírushelyzet a lapzártakor

A lapzártakor a vírushelyzetben már számos könnyítést érezhetünk, ami –legyünk őszinték- felüdülés is az elmúlt 2,5 hónap után. Újra nyitott az óvoda (az első nap mindjárt a gyermekek fele vissza is tért), lehet Istentiszteleteket tartani, működhetnek a vendéglátóhelyek kinti részei, látogathatóak a játszóterek, stb.

Természetesen vannak még korlátozások is, hisz rendezvényeket nem lehet tartani augusztus 15-ig. Így az idén a Falunap biztosan elmarad, a Halsütő Fesztivál esetleges őszi megrendezése az önkormányzat anyagi lehetőségein múlik majd. A szájmaszkokat még használni kell a kereskedelmi helyeken, távolságot kell tartani, és a 200 főnél nagyobb esküvők sem megengedettek. Ugyanakkor naponta kapunk újabb és újabb lazítást, így amikorra az újság megjelenik, már lehet, hogy ezek a sorok is változnak.

A hivatal nyitvatartásáról jegyző úr még egyeztet más irányító szervekkel. Tekintettel arra, hogy a hivatal nem állt le, csak nem lehetett bejönni, rengetegen intézték online, telefonon, vagy ablakon keresztül személyesen is az ügyeiket, így csupán az a kérdés, hogy mikor nyitjuk ki a nagykaput, és milyen feltételek mellett lehet bejönni. Az álláspontunk szerint addig, amíg valakit az ajtóba kell ültetni, hogy figyelje, hogy egyszerre hányan vannak az épületben, addig jobb megoldás, hogy az ablakokon keresztül legyen ügyintézés. Viszont az is egyértelművé vált, hogy az újra nyitás után azokon a napokon, amikor nincs ügyfélfogadás, már zárva marad a hivatal. Eddig ezt egy tábla szabályozta, amit volt aki betartott, és volt, aki nem. Most azonban a lakosság már hozzászokott a záráshoz, így nálunk is működhet úgy a hivatali ügyintézés, ahogy Sükösdön, Nemesnádudvaron, Vaskúton, Garán, vagy akár Szeremlén. Tehát ha nincs ügyfélfogadás, akkor zárva lesz a hivatal.

Ahogy azt az elmúlt két számban is megírtam, az önkormányzat próbálja azt a helyzetet kezelni, hogy élő szerződései vannak, ahol fizetnie kell, ugyanakkor elvonásra került az adók egy része. Ma már látjuk, hogy eddig közel 5,5 millió forint gépjárműadót vontak el, ami azt jelenti, hogy idén több, mint 11 milliós veszteségünk lesz (a gépjárműadót két részletben kell befizetni, és az előbbi összeg így duplázódik). Ez sajnos közel 25%-kal nagyobb összeg, mint ami tavaly volt bevételünk, azaz óriási kiesés. Ráadásul nem kell idegenforgalmi adót sem fizetni, így ezen a soron is milliós veszteségeink várhatóak.

Az iparűzési adó tekintetében a vállalkozásoknak lehetőségük van a május 31-ig befizetendő adót szeptember 30-ig megfizetni. Így sajnos teljesen kilátástalan, hogy egyáltalán mennyi bevételünk lesz az év során. Szerencsére több vállalkozás is jelezte, hogy amint tudják, fizetni fogják a májusi adót, mivel szeptemberben amúgy is lesz fizetési határidejük, tehát akkor két részletet kellene fizetniük, ami meg akkor lesz megterhelő.

Kérem, hogy amelyik vállalkozás meg tudja fizetni a május végén fizetendő iparűzési adóját, az legalább részben teljesítse azt. Így egyrészt az önkormányzat napi kiadásainak fedezését is segíti, de magának is könnyebbséget termet, hisz szeptemberben nem két kifizetése lesz.

Ahogy azt jeleztem is, a pályázataink kivitelezését teljesen átalakítottuk, részekre bontottuk és eltoltuk. A szándékunk az volt, hogy az egyik pályázaton csinálunk egy kis előre lépést, benyújtjuk a számlát, és amíg megérkezik a pénz, addig egy másik pályázaton csinálunk szintén egy kicsit, benyújtjuk a számlát, és így tovább… Azaz a pályázataink előrehaladását próbáljuk legalább részben az elszámolások során érkező pénzekből mozgatni. Persze ehhez az is kell, hogy az elszámolásra ne kelljen éveket várni.

Az iparterület átminősítésével kapcsolatban szintén jól haladunk, a terveink szerint júniusban ez megtörténik. Már egyeztetünk a pályázatunk Irányító Hatóságával, hogy milyen feltételekkel indulhat meg az értékesítés, hisz a vevők szinte sorban állnak. Ez a bevétel a várakozásaink szerint segíthet a likviditási helyzetünk rendezésében.

Az útépítési érdekeltségi hozzájárulásoknál (iparterület, Bócsa árok melletti szerviz út, Akácos utca) kérem, hogy az érdekeltek teljesítsék határidőre a befizetéseiket. A többség ez meg is tette már, de még mindig milliós a kintlévőség, ugyanakkor júniusban már fizetnünk kell az Akácos utca aszfaltozásának számláját, így nagyon fontos, hogy a pénzek határidőre megérkezzenek.

Amint az látszik, az önkormányzat a megoldást keresi ezekben a nehéz időkben, és nem politizál, hangosan panaszkodik a médiában. Az elsők között voltunk, akik konkrét terveket készítettek arra, hogy hogyan lehet túlélni ezt a nehéz időszakot, és ezek a tervek eddig működtek. Azonban a teljes sikerhez fontos az is, hogy az önkormányzat felé érkező befizetések is megérkezzenek, hisz üres bankszámláról nehéz kifizetni a beérkező számlákat.

Ahogy azt szintén jeleztem már, számos karbantartási munkát is át kellett ütemezni, mivel most nincs rá forrásunk. A tapasztalat szerint a lakosság ezt megértette. Kérem, hogy legyenek továbbra is türelemmel, viszont arra ígéretet teszek, hogy amint lesznek beérkező pénzeink, az utak kátyúzása az első helyen fog szerepelni, ha másként nem, akkor több részletben megoldva.

Végezetül szeretném megköszönni minden védekezésben részvevő munkáját. Sokat tettek azért, hogy Érsekcsanád lakossága nagyobb gondok nélkül átvészelje az eddigi hónapokat.

Felső Róbert

polgármester