Pala hulladék a vihar után

A július végi viharban nagyon sok helyen volt palakár. A pala azbeszt tartalma miatt veszélyes hulladék, az az építési törmelékkel nem keverhető. Gyűjtésére, megsemmisítésére külön szabályok vonatkoznak, csupán néhány cég jogosult azt végezni, költsége pedig nagyjából 100 Ft/kg.

A magáningatlanokon keletkezett pala szabályos megsemmisítése az ingatlan tulajdonosának feladata! Felhívjuk a figyelmet, hogy a rákkeltő, környezetszennyező veszélyes hulladék erdőkben, külterületi utakon történő kirakása törvényellenes és feljelentést vonz maga után.

Az önkormányzat látva a lakosságnál keletkező óriási mennyiségű (a szakértői becslés 100.000 kg körüli mennyiséggel számol) törött palát, megpróbál segíteni a lakosságnak a megsemmisítésben. Első körben a Belügyminisztériumhoz fordultunk segítségért. A kérelmet benyújtottuk, jelenleg egy igazságügyi szakértő megbízásával történik a szükséges szakvélemény beszerzése. Ezt követően, várhatóan szeptember elején készül el a teljes anyag. Ennek elbírálásáról a lakosságot értesíteni fogjuk.

Az ingatlanokon keletkezett palatörmeléket egyelőre ne rakják ki az utcára, a rákkeltő hatását ugyanis épp a szél által elfúj palaporon keresztül fejti ki az azbeszt, és az utcára helyezéssel akaratukon kívül is környezetszennyezést követnek el.