Get Adobe Flash player

Németországban járt a focicsapat

Az elmúlt években egyre több érsekcsanádi civil szervezetnek, mozgalomnak van lehetősége részt venni a német testvértelepülésünk rendezvényein.

A kaslt-i falunapon kétszer is részt vettek már a néptáncosok, de vendégeskedtek már ott a kórus tagjai, sőt a Német Nemzetiségi Önkormányzat delegációja is. Szinte minden évben utazik önkormányzati delegáció Kastlba, az ottani Adventi Vásáron pedig az érsekcsanádi kézművesek is bemutathatják munkájuk eredményét. Ha összeadjuk az eddigi létszámot, akkor azt látjuk, hogy már 150-200 fő közötti érsekcsanádi tudta megismerni a német testvértelepülésünket, Kastlt.

Ebben az évben az Érsekcsanádi KSKE felnőtt csapata, kiegészítve néhány ifjúsági játékossal, volt a delegáció magja. Az ottani labdarúgó egyesület jubileumi rendezvényén vettek részt, s játszottak egy barátságos mérkőzését, mely 1-1 –es döntetlennel zárult. A sportprogramokon túl megtekintették az Érsekcsanád hajót Regensburgban, Kastl környékét, de volt városnézés Nürnbergben is.

A visszajelzések alapján a csapat nagyon jól érezte magát, s a buszról leszállva szinte minden játékos úgy jött oda hozzám, hogy megköszönte az utat.

Felső Róbert

polgármester

Share