Házunk táján történt - 2016. augusztus

Az elmúlt időszakban számos pályázatot készítettünk elő, melyekről eddig nem számoltam be. Ezek a következőek voltak:

Óvoda felújítási pályázat: A Belügyminisztérium pályázatot írt ki a kötelező feladatellátási helyek, azon belül az óvodák felújítására, energia korszerűsítésére. Önkormányzatunk élt a lehetőséggel és benyújtotta pályázatát, melyben az épület tetőcseréje és födém szigetelése, a még fel nem újított helyiségek (pl. konyha, mosdók, folyosók) felújítása, padlóburkolat cseréje 3 szobában, a régi radiátorok cseréje lapradiátorokra, víz és villanyhálózat korszerűsítése, belső nyílászárók cseréje, valamint 2.700.000 Ft értékben bútorbeszerzés, ill. a kiegészítő költségek (tervezés, közbeszerzés, műszaki ellenőrzés) szerepelt. A Minisztérium tájékoztatása szerint önkormányzatunk a maximális, 30.000.000 Ft támogatást nyerte el. Külön kiemelem, hogy Bács-Kiskun megyében összesen 6 pályázat volt nyertes ebben a kategóriában, és az egész országban 15 olyan pályázó volt, aki a maximális összeget nyerte el. A támogatás felhasználásához 1.578.947 Ft önerőt kell biztosítanunk. Jelenleg az építési engedély beszerzése folyik, majd hamarosan megkezdődik a közbeszerzési eljárás lefolytatása is.

Könyvtár felújítási pályázat: Önkormányzatunk pályázatot nyújtott be a VP „településképet meghatározó épületek felújítása, energiakorszerűsítése” kiírás alapján a Könyvtár és háziorvosi rendelő épület felújítására, bővítésére, energiakorszerűsítésére. A pályázaton a maximális 50.000.000 Ft-ot igényeltük, melyhez 8.823.529 Ft önerő biztosítását vállaltuk. A pályázat pontozásában magasabb pontot ért, ha azt egy civil szervezettel közösen valósítjuk meg, így erre a Bazsarózsa Néptánc Egyesülettel konzorciumi megállapodást kötöttünk, hisz a felújított könyvtár rész kiállító termében a néptáncról és a Sárköz kultúrájáról tervezünk egy állandó kiállítást. A felhívásra sajnos óriási a túljelentkezés, azonban erre készülve a pontozási elvek ismeretében próbáltunk egy minél jobb pályázati anyagot összeállítani. Július közepén megtörtént a pályázat előzetes helyszíni szemléje, amelyen mindent rendben találtak. A döntés őszre várható.

Könyvtár eszközfejlesztési pályázat: A bővített és felújított könyvtár épületre viszont jogosultak lehetünk eszközfejlesztési pályázat benyújtására a Nemzeti Kulturális Alap felhívása szerint. Bízva az előző pályázat sikerében benyújtottuk ezt a pályázatunkat is, melyet már el is bíráltak. A döntés szerint itt is a maximális 3.500.000 Ft támogatást nyertünk el, mindössze 388.890 Ft önerő biztosítása mellett. A támogatással az új könyvtári feladatellátáshoz szükséges minden bútor, szőnyeg, függöny, valamint néhány számítógép beszerzése valósulhat majd meg. Azonban ez a pályázat csak akkor lesz megvalósítható, ha a könyvtár bővítése is megvalósul.

Csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése és felújítása című pályázat: A pályázati felhívás a megyei TOP rendszerben jelent meg. Önkormányzatunk a beadás előtt felmérte a korábbi káreseményeket, a védendő önkormányzati tulajdonú épületek értékét, a lakossági bejelentéseket, azon helyeket, amelyeken még nincs csapadékvíz elvezető rendszer, és tekintettel a katasztrófavédelmi előírásokra, a pályázati kiírásban meghatározott szabályokra és a vízgazdálkodási irányelvekre meghatározta azon utcarészeket, melyeket ezen pályázatban szerepeltetett. A pályázatot 100%-os támogatási intenzitással 110.000.000 Ft értékben nyújtottuk be, melyből az építés összege várhatóan 90-95 millió forint lesz. Jelenleg a hiánypótlási eljárásban kért adatokat küldtük meg a bírálóknak, amit a Kincstár befogadott.

Közművelődési érdekeltségnövelő pályázat: A pályázaton a Művelődési Házban terveztünk egy hangosító berendezés, valamint székek beszerzését. A pályázott összeg 2.000.000 Ft, melyhez 500.000 Ft önerő biztosítását vállaltuk.

Önkormányzatok rendkívüli szociális támogatása: A rászorultak részére biztosított közműfejlesztési támogatás (házi bekötések támogatása) várható magas száma miatt 5.000.000 Ft összegű támogatási kérelmet jelöltünk meg, mint kiegészítő támogatási igényt. A pályázat elbírálása folyamatban van, a hiánypótlási eljárásban kért adatokat megadtuk.

Sportpark építési pályázat: Önkormányzatunk pályázatot nyújtott be a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Programban való részvételre. A pályázatban a Szabadidőparkban szeretnénk egy minimum 150 m2-es gumi borítású, legalább 15 sporteszközt tartalmazó sportparkot megvalósítani. A pályázat nyertessége esetén a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Nemzeti Sportközpontokon keresztül építteti meg a sportparkokat, melyeket ingyenesen ad át az önkormányzatoknak.

Ezúton is köszönetemet fejezem ki országgyűlési képviselőnknek, Zsigó Róbert Államtitkár Úrnak, hogy pályázataink sorsát folyamatosan, tevőlegesen is figyelemmel kíséri, és az eredmények elérésekor együtt örül velünk.

Felső Róbert

polgármester