Get Adobe Flash player

Önkormányzati napló - 2016. július-augusztus

Érsekcsanád Község képviselő-testülete július 27-én rendkívüli ülést tartott, amelyben a kiegészítő szociális támogatás igénylésére vonatkozó pályázat hiánypótlásához szükséges döntést hozták meg.

A képviselő-testület július 28-án tartotta rendes ülését. Zárt ülésen elfogadták a polgármester és a jegyző beszámolóit az átruházott szociális hatáskörben hozott döntéseikről, majd döntöttek a beérkezett települési közműfejlesztési támogatási kérelmekről.

Nyilvános ülésen elfogadták a polgármester beszámolóját a legutóbbi rendes ülés óta eltelt eseményekről, valamint a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést. A talajterhelési díjról szóló rendelet tervezetét tárgyalták meg első körben, és kialakították azt a változatot, amelyet a különböző illetékes szerveknek véleményezésre megküldenek. Tájékoztatást kaptak a szennyvíz bekötések számának alakulásáról, a 2016. évi segélykeret alakulásáról, valamint az adóbevételek alakulásáról. Módosították az egészségügyi alapellátási rendeleteket és döntöttek sportpark kialakítására vonatkozó pályázat benyújtásáról. Egy ingatlanvásárlási kérelemmel kapcsolatban úgy határoztak, hogy az érintett ingatlant továbbra sem kívánja az önkormányzat értékesíteni. A település Környezetvédelmi Programjának a felülvizsgálatára adtak megbízást, majd határozatban hívták fel a szennyvíz munkák kivitelezőjét és a FIDIC mérnökszervezetet, hogy a szeptemberi időszakban mindenképp biztosítsanak munkaerőt a bekötéseknél feltárt hibák (aknák süllyesztése) elhárítására. Végül döntöttek a dunai úton kihelyezendő településnév jelző tábla pontos helyéről.

A képviselő-testület augusztus 03-án rendkívüli ülést tartott. Nyílt ülésen elfogadták a Vajas utca karbantartására vonatkozó előterjesztést, majd módosították a szociális ellátásokról szóló rendeletet, valamint forrást biztosítottak egy járdaépítési kérelemre. Egyebek napirendi pontban foglalkoztak a szúnyogirtással, a német vendégek fogadásával, valamint a Sportpályán lévő platánfák katasztrófavédelmi kezelésével. Zárt ülésen elbírálták a beérkezett települési közműfejlesztési támogatásokat.

Share