Get Adobe Flash player

Önkormányzati napló - 2013. szeptember-október

A képviselő-testület 2013. szeptember 26-án ülésezett. Zárt ülésen elfogadták a polgármester beszámolóját az átruházott hatáskörben hozott szociális határozatokról, és döntöttek arról, hogy egy volt dolgozó kifizetési kérelmét nem teljesítik.

Nyílt ülésen elfogadták a polgármester beszámolóját a legutóbbi ülés óta eltelt időszak eseményeiről, valamint a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést. Az önkormányzat költségvetésének első féléves beszámolóját a napirend elfogadásakor levették a napirendről, mivel azt a Pénzügyi, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság határozatképtelenség miatt nem tárgyalta meg. Módosították az egyes tiltott, közösségellenes magatartások rendeleti szabályzását, döntöttek arról, hogy az Akácos utca középső szakaszán az út közepén lévő telefonoszlopok áthelyezését kezdeményezik. A Dunai úton található kátyúk miatt veszélyjelző táblák beszerzését írták elő, majd a Sportöltöző mellett és a Szabadidőparkban térkövezésről is határoztak, így a két helyen lévő büfé környezete tovább szépül. Vízmegtakarítással kapcsolatban az alpolgármester javaslata szerinti beszerzést fogadták el, majd a bajai Tourinform iroda információs adatlapján szereplő adatokra tettek javaslatot. Döntöttek arról is, hogy csatlakoznak a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázathoz, majd ingatlanértékesítési szerződés módosításáról is határoztak. Az önkormányzatok részére a működőképesség megőrzését szolgáló kiegészítő támogatásra benyújtandó pályázatról is határoztak 16.649.000 Ft összegben. Egyebek napirendi pontban bejelentések hangzottak el, valamint a képviselők elfogadták az iskola működésének ügyében megküldeni szándékozott levél tartalmát is. Az ülést közmeghallgatás követte, melyen a szennyvízberuházás kivitelezője, alvállalkozója, a Bajavíz Kft. ügyvezetője és a társulás ügyintézője is részt vettek, és válaszoltak a lakosság által feltett kérdésekre, ill. bemutatták a terveket is. Az ülésen az érdeklődők tájékoztatást kaptak az 51. sz. főút burkolat megerősítési munkálatainak helyzetéről, és a szennyvízberuházással való összehangolásról. A képviselők határozatot fogadtak el arról, hogy kezdeményezik, hogy ahol lehetséges, ott az út mellett vezessék a csöveket, hogy az utakat ne kelljen feltörni.

A képviselő-testület október 07-én rendkívüli ülést tartott. Az ülésen elfogadták az önkormányzat költségvetésének I. félévi beszámolóját, majd „Térségek közötti együttműködés”-re vonatkozó LEADER pályázat benyújtását támogatták, jóváhagyták az ahhoz szükséges megállapodást, vállalták az ezzel kapcsolatos költségeket, és hozzájárultak a Szabadidőparkban építendő mosdó építési engedélyének jogutódlásához, mivel a pályázatot a Bazsarózsa Néptánc Egyesület adja majd be, így az építési engedélynek is az egyesület nevére kell szólnia. Egyebek napirendi pontban további forrást biztosítottak a védőnői rendelő és a körzeti megbízott által bérelt lakás felújításához, foglalkoztak a Földhivatal által feltárt művelési ág változásaival önkormányzati területeken. Fő téma volt ebben a napirendi pontban az, hogy mivel a könyvtár fejlesztésekre hamarosan pályázati kiírás várható, így hol lenne szerencsés egy új könyvtár épület megépítése. Erre a kérdésre több alternatíva is felmerült, és a végső döntést a pályázati kiírás ismeretében  hozza majd meg a testület.

A képviselő-testület október 22-én rendkívüli ülést tartott. Az ülésen döntöttek egy Iveco kisteherautó vásárlásáról bruttó 2,5 millió Ft értékben, 12 hónapos lízing konstrukcióval. Mivel az előleg kifizetése utáni havi törlesztő részlet 180 ezer forint körül várható, az a költségvetés likviditását kevésbé terheli majd meg. Ugyancsak döntés született egy leporellós nyomtató beszerzéséről, valamint a védőnői rendelőnél a rámpa építésére további előirányzat biztosításáról. Az egyebek napirendi pontban a könyvtár felújítására kiírásra kerülő pályázatról volt egyeztetés.

Share