Get Adobe Flash player

Kovács Előd "Tűnődések" című verseskötete

A Közoktatási, Kulturális és Sportbizottság tegnapi ülésén Kovács Előd bemutatta a "Tűnődések" című verseskötetét, melynek megjelenéséhez az önkormányzat is hozzájárult. Egy példány a könyvtárba is kerül majd, így az érsekcsanádi lakosság is megismerheti majd Előd verseit, valamint édesapja, Kovács Attila fényképeit, melyek a könyvet díszítik.

LEARATTUK A BABÉROKAT! Bogyiszlói Aratónap 2018. június 23.

Az aratás 60-70 évvel ezelőtt nagy összefogást igényelt, és kézi erővel történt a munkálatok majdnem teljes egésze. A betakarítás idején használt eszközöket megáldatták, a munka megkezdése előtt kinn a földön imádkoztak a bőséges termésért. Általában a családok, rokonok összefogtak, és egymásnak segítve takarították be az éppen aktuális gabonát. Férfiak arattak, a nők kévét kötöttek.

Bogyiszlón ezt a régi életérzést idézik fel már hatodik éve minden nyáron.

Negyedik alkalommal vettünk részt ezen a szép hagyományőrző programon. Az érsekcsanádi csapat most is nagy lelkesedéssel érkezett a helyszínre: Id. Jámbor Ferenc, Nagy Réka, Nagyné Joli, Kiss Tibor, Bertalan Tibor, Kissné Horváth Zsuzsanna.

Kiemelném, hogy a csapat két tagja, a Nagy Réka (14 éves) és Nagyné Joli első alkalommal vett részt ilyen munkában. A csapat a korábbi évek tapasztalatát jól kamatoztatta, így a négy év munkájának learattuk a gyümölcsét: ELSŐK LETTÜNK!

Nagyon köszönöm a résztvevőknek a munkát, jó egészséget, és további sikereket kívánok!

Kissné Horváth Zsuzsanna

művelődésszervező

Bővebben: LEARATTUK A BABÉROKAT! Bogyiszlói Aratónap 2018. június 23.

„A falu kiváló diákja”

A képviselő-testület a május végi ülésén módosította a kitüntetési rendeletét, melyben egy új kitüntetést alapított.  Ennek lényege, hogy „A falu kiváló diákja” kitüntetés adományozható:

" Érsekcsanádon élő vagy onnan származó tanuló, hallgató által a tanulmányaival összefüggő országos, megyei, járási szintű versenyen vagy valamely országosan is jelentős szerv, szervezet, médiaszolgáltató által hirdetett versenyen elért eredményéért, valamint tartósan kiemelkedő tanulmányi eredmény eléréséért”.

Fontos tudni, hogy az önkormányzatnak nincsenek információi arról, hogy mely érsekcsanádi diák ért el eredményt szakmai versenyeken a 2017/2018-as tanévben, csak a Facebook közösségi oldalról szerünk mi is információt, mellyel az érintett iskolájához tudunk fordulni.

A képviselő-testület a beérkező adatok alapján a „Fali kiváló diákja – 2018.” kitüntetést adományozta az alábbi személyeknek (névsor szerint):

-         Androlettiné Tarnai Odett: Virágkötő és Virágkereskedő szakmai Kiváló tanulója Verseny II. helyezés,

-         Béda Bálint: I. hely a Fővárosi Középiskolai Alkalmazói Informatikai versenyen.

-         Dósai Flórián: Tatai Farsang Kupa aranyérem Cukrász tanuló és Cukrász tanuló artisztika kategóriában,

-         Pallag Ruben: SZAKMASZTÁR országos verseny asztalos I. hely,

-         Vida Viktória: a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által szervezett Ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyen  Ügyviteli ismeretek tantárgyból  III. helyezést ért el.

A díjak átadására a Falunapon kerül sor.

Kérjük, hogy akinek további jelentős tanulmányi versenyen elért eredményről van információja, az jelezze ezt felénk, hisz az iskolákból nem érkezik ilyen tájékoztatás az önkormányzathoz, viszont nem szeretnénk, ha valaki emiatt maradna ki a listáról.

Újabb értékkel bővült a helyi értéktár

Ötödik helyi értékünk az érsekcsanádi Szabadidőpark

Az Érsekcsanádi Települési Értéktár Bizottság 2018. június 19-i ülésén Horváth Kamilla javaslatára és előterjesztésére települési értéknek nyilvánította  a Szabadidőparkot.

Köszönjük Kamilla munkáját, ami azért is volt nagy öröm számunkra, mert a helyi értékek jelölésére a törvény szerint a lakosságnak van lehetősége. A Szabadidőparkunk valóban érték, melynek fenntartására rengeteg idő, pénz és energia megy el, de a környék elismerten legszebb ilyen jellegű közparkja.

Felső Róbert

polgármester