Get Adobe Flash player

Könyvtári hírmondó - Februári újdonságok

A tavalyi év végén leadott könyvrendelésünk eredményeképpen az újdonságok február hónap közepétől már a könyvtár polcain várják a kölcsönzést. Az előzetesen, folyamatosan jelzett igényeket próbáltuk most is figyelembe venni, és olyan könyveket rendelni, melyek a tagjaink érdeklődését felkeltette, hiányként jelenik meg időről időre a mindennapok során, esetleg egy sorozat újabb része. A könyvpiacon aktuálisan megjelenő, legfrissebb irodalom képezi az újdonságok legnagyobb részét, de a régi kedvenceket sem feledjük.

Ízelítő, kedvcsináló

Könyvtári foglalkozásainkon már résztvevők nagy örömére kölcsönözhető Az oroszlán a könyvtárban című nagysikerű mesekönyv; de megjelent Harry Potter nyolcadik története is; bővült Berg Judit állományunk Az Év Gyerekkönyve díjas Rumini harmadik kötetével; Barátom, Berci és Barátnőm, Bori is visszatérnek egy-egy érdekes történettel; Leiner Laura, a lányok kedvence sem tétlenkedett; Lackfi János Dombontúli meséi pedig hazavihető plüssfigurákkal érkeztek. Ám a kis felfedezők sem panaszkodhatnak.

A felnőtt látogatóinknak is jut bőven olvasnivaló. A Forrest Gump szerzője fordulatos történelmi kalandregénnyel, az el EL Paso-val tért vissza; Fabricius Gábor Más bolygó című írása Kelet-Európa regénye, amely Nyugattá akart válni, de az örök kelet-európai jelenben él; Ugron Zsolna a varázslatos magyar múlt világába meríti az olvasót; Nyáry Krisztián a Festői szerelmekben 19-20. századi magyar festők párkapcsolatairól mesél; Kepes András legújabb könyve szubjektív világpillanatképét tárja elénk. Európa sorsfordulóival, váraival, természeti kincseivel külön-külön képeskönyvben ismerkedhetünk; a Winkler Róbert nevéhez fűződő Nagyvárosi természetbúvár rendhagyó ötvözete a szakmailag is hibátlan ismeretterjesztésnek és a szórakoztató irodalomnak; a Legyőzzük a félelmet! gyermekkori szorongások kezeléséhez ad kreatív, gyakorlatias segítséget; a Gyere velem gyógyítani Dr. Gyarmati Andrea sokévi gyerekgyógyászati tapasztalatainak összegzése; a számítógépes programok megismertetésében és mindennapi használatában kívánunk legújabb kiadású gyakorlati kézikönyvünkkel segíteni. És ez csak egy része a könyvtárban fellelhető újdonságoknak – érdemes személyesen szemezgetni közülük.

Kezdő Internet-használói tanfolyam a könyvtárban

Sokszor, sokan érdeklődnek, hogy ezt vagy azt hogyan kell megoldani a számítógépen. Most itt a remek lehetőség, hogy hivatásos oktatótól szerezhessünk felhasználói szintű ismereteket!

A tanfolyamról: 30 órás, teljesen az alapoktól kezdő tanfolyam megismerteti a hallgatókat a számítástechnika alapjával, a netezéssel, levelezéssel. A tanfolyamot 16-100 éves korig ajánljuk.

A tanfolyam ára: 1.500 Ft nyugdíjasoknak és 2.000 Ft dolgozóknak (ez a teljes tanfolyam, nem óránként!)

A tanfolyam elvégzéséről egy tanúsítványt kapnak a hallgatók. Ez a tanúsítvány nem alkalmas ECDL bizonyítvány helyett, de nem is e szint elérése a tanfolyam célja.

Várjuk az előzetes jelentkezéseket és esetleges kérdéseket a könyvtárban!

Share